Cukorbetegség kezelése: mit tegyek, ha cukorbetegséggel diagnosztizáltak?

A diabétesz a leggyakoribb anyagcsere zavar a világon, amely az orvostudomány jelenlegi állása szerint nem gyógyítható. A cukorbetegség tünetei az alkalmazott terápiáknak köszönhetően azonban jelentősen csökkenthetők. Ennek ellenére, természetes, ha a páciens megrémül a helyzettől, hiszen “cukrosként” az élet 180 fokos fordulatot vesz. Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy melyek a diagnózis utáni első lépések.

A diagnózis: diabétesz

A cukorbetegség diagnózis első hallásra minden pácienst megijeszt, hiszen az emberek többségének csak laikus tudása van a diabéteszről. A szigorú cukorbeteg diétáról szóló rémtörténetek és a rendszeres gyógyszerszedéssel járó kellemetlenségek sokakat megviselnek lelkileg. A nem megfelelően működő vércukorszint ellenben csak teljes életmódváltással szabályozható, de szerencsére diabetológus és dietetikus szakemberek is segítik a cukorbetegeket az egészséghez vezető úton.

A tünetek megjelenésekor és az első orvosi vizit után érdemes átgondolni néhány alapvető lehetőséget, melyekről már a terápia megkezdése előtt dönteni kell:

  • Állami vagy magán gondozás: diabetológia és étrendtanácsadás ugyan elérhető az állami egészségügyi szférában, de rengeteg páciens dönt amellett, hogy inkább maga választja ki az orvosát. Az állami egészségbiztosítás lehetővé teszi az ingyenes ellátást, ha a helyi rendelőintézetet szeretnénk látogatni, de a magánklinikák mellett szól a rugalmas időpontválasztás lehetősége. Utóbb viszont rendkívül költséges, ezért alaposan mérlegelni kell a pro és kontra érveket.
  • Támogatások igénybevétele: a cukorbetegeknek jó néhány olyan orvosi segédeszközt kell minden nap használniuk, melyekre szerencsére kedvezmény igényelhető. Ezért a vércukormérő, tesztcsík, pen és pentű megvásárlása előtt mindenképp megéri tájékozódni. Az Online Segédeszköz Jegyzék weboldalán minden hasznos információt meg lehet tudni az eszközök beszerzéséről és a kedvezményekről is:
    1. Vércukormérők esetében 50% kedvezménnyel, 72 hónapra tervezett kihordási idővel 1 db vércukormérő vásárolható.
    2. A tesztcsíkok esetében 80% kedvezménnyel, 3 hónapra, 2 doboz tesztcsík vásárolható.
    3. A pen tűk esetében 80% kedvezménnyel, 3 hónapra, 50 db váltható ki receptre kedvezményesen.
  • Adókedvezmény cukorbetegeknek: a magyar állam számos BNO kóddal rendelkező tartós betegség esetében személyi jövedelemadó kedvezményt biztosít. A diabéteszes páciensek is visszaigényelhetik befizetett adójuk egy részét, erről a NAV személyi kedvezmény oldalon lehet bővebben olvasni.
cukorbetegség kezelése a diagnózis után

A cukorbetegség kezelése a diagnózis után azonnal megkezdődik

Cukorbetegség kezelése: a három alappillér

Az I-es és a II-es típusú diabétesz esetében is három része van a betegség tüneti kezelésének: a cukorbeteg étrend kialakítása, a mozgásterápia és a gyógyszeres vagy inzulinos kezelés. Ez a komplex rendszer minden páciens esetében egyedi paraméterek alapján épül fel: az anyagcserezavar súlyossága, a nem, életkor, fizikai aktivitás, testsúly és testmagasság is fontos szerepet játszanak.

A három kezelési pont csak együttesen működik megfelelően: alkalmazásukkal egyensúlyban lehet tartani a vércukorszintet és meg lehet előzni azokat a szövődményeket, melyek jelentősen ronthatják a cukorbetegek életminőségét.

Életmódváltás cukorbetegként

Az orvostudomány egy külön ága, a dietetika foglalkozik a krónikus életmódbetegségek, így a diabétesz gyógyítása érdekében alkalmazott cukorbeteg diéta megtervezésével is. A dietetikus szakember abban segít, hogy az étrend hozzájáruljon a mindennapi élet gördülékenységéhez és ne akadályozzák rosszullétek a munkavégzést vagy a kikapcsolódást. A folyamatban természetesen a páciensnek is partnernek kell lennie és betartania az alapvető életmódszabályokat:

  • A túl magas és túl alacsony vércukorszint elkerülése érdekében a pácienseknek meghatározott szénhidrátmennyiséget szabad fogyasztaniuk, és kerülniük kell a finomított cukorral készült ételeket, italokat.
  • Ügyelni kell a bevitt tápanyagok fehérje és zsírtartalmára, valamint glikémiás indexére is.
  • Napi 5-6 alkalommal kell enni és minden étkezésnek tartalmaznia kell szénhidrátot.
  • Oda kell figyelni, hogy a szigorú étrend megfelelő mértékben tartalmazzon rostokat, ásványi anyagokat és vitaminokat is. A diabéteszesek számára tiltott gyümölcsöket zöldségfélékkel és hüvelyesekkel kell helyettesíteni. Egy korábbi cikkünkben egész hetes cukorbeteg étrendet állítottunk össze, mely jó kiindulópontja lehet a változatos étkezésnek, valamint inzulinrezisztencia és prediabétesz esetén is könnyedén betartható.

A helyes étkezés az első lépés a cukorbetegség kezelése során

Mozgásterápia cukorbetegeknek

Rengeteg diabéteszes páciens inkább kihagyja a napi edzést, ugyanis félnek a hypoglikémiás állapottól, vagyis, hogy a mozgás hatására hirtelen leesik a vércukorszintük. A rendszeres fizikai aktivitás azonban épp ellenkezőleg, nagymértékben segíti fenntartani az egyenletes vércukorszintet és emellett még számos jótékony hatása van:

  • A II-es típusú cukorbetegség gyakran a mozgásszegény és helytelen életmód miatt alakul ki. A sportolás segít a túlsúly csökkentésében, ami pozitív hatással van az életminőségre.
  • Amellett, hogy a fizikai aktivitás csökkenti a vércukorszintet még a sejtek inzulinérzékenységét is javítja.
  • A cukorbetegséget megelőző állapot (prediabétesz) alatt is javasolt a napi mozgás, ugyanis így lehet megelőzni a II-es típusú cukorbetegség kialakulását.
  • Segít a cukorbetegség szövődményeinek, mint az ízületi és érrendszeri betegségeknek a megelőzésében.

A mozgásterápiát minden cukorbeteg páciens esetében egyénileg kell felépíteni: a mozgás fajtája, gyakorisága és időtartama is különbözhet attól függően, hogy milyen típusú cukorbetegségről van szó, hogy hány éves a páciens és milyen az általános fizikai állapota.

A rendszeres testmozgás és a diéta együtt jelentik az életmódterápiát

Cukorbetegség kezelése gyógyszer- és inzulinterápiával

Az I-es típusú (vagy ahogy korábban köznyelven hívták, fiatalkori) cukorbetegeket inzulinfüggő pácienseknek nevezzük. Esetükben a cukorbontáshoz szükséges hormon, az inzulin egyáltalán nem termelődik a szervezetben, és ezt külsőleg kell pótolni. Számukra az étrend és a mozgás a bevitt inzulin mennyiségével áll összefüggésben. Erről a témáról részletesebben az inzulin adagolásról szóló bejegyzésünkben írtunk.

A II-es típusú cukorbeteg pácienseknél előfordul, hogy a diéta és a rendszeres testmozgás elegendő a tünetek kordában tartására. Azonban gyakoribb, hogy az életmódbeli változtatások mellett egy vagy többféle gyógyszerre is szükség van a vércukorszint normalizálására.

cukorbetegség gyógyszeres kezelése

A cukorbetegség inzulinos kezelése

A tartós inzulinterápia és a gyógyszerek beállítása is szakorvos feladata. A cukorbetegség kezelésének minden esetben páciensközpontúnak kell lennie. Mérlegelni kell, hogy a kiválasztott terápiának milyen előnyei, illetve mellékhatásai lehetnek a betegre nézve.

A rendszeres kontrollvizsgálatok, a gyakori vércukormérés és az értékek naplózása, valamint a szövődmények megelőzése is egyaránt fontosak. Utóbbi esetében a pácienseknek kardiológiai és neuropátiai kezeléseken is részt kell venniük időről időre.

Fontos, hogy minden esetben szakértő döntsön a terápia megváltoztatásáról, amennyiben szükséges. A cikkünkben bemutatott eljárások minden páciens esetében máshogy alakulnak. A saját rutin kialakításában diabetológusnak és dietetikusnak is közre kell működnie.

A Verifine tűvel hatékonyan és gyorsan elvégezhető az inzulinbeadás. Ismerje meg a Verifine termékeit!

További hasznos és hiteles cikkekért kövessen minket Facebook oldalunkon!